Most már hivatalos, hogy nem lesz OnePlus 8T Pro

2020.10.03

Most már hivatalos, hogy nem lesz OnePlus 8T Pro

Egy ideje már lehet hallani baljós pletykákat arról, hogy a OnePlus 8T Pro mint olyan nem fog megjelenni idén, és most úgy tűnik, hogy ezek igaznak bizonyultak. A kínai gyártó társalapítója és vezérigazgatója, Pete Lauegy közösségi médiában publikált posztjában megerősítette, hogy a OnePlus 8 Pro idén már nem kap folytatást.

Pete Lau a saját Weibo-profilján tette közzé a szomorú hírt, miszerint nem lesz OnePlus 8T Pro, vigasztalás gyanánt viszont megosztott néhány érdekességet a OnePlus 8T kapcsán, amelyet október 14-én fognak leleplezni. A rangos úriember szerint, akik egy ízig-vérig felsőkategóriás okostelefonra, vagy ahogyan ő hívta, “Pro-szintű” készülékre vágynak, érdemes lesz továbbra is a OnePlus 8 Pro-ra tenni a voksukat.

Pete Lau

A vállalat a jövőben évente csupán egyetlen csúcskategóriás mobilt dob majd piacra, tehát megszűnik a félévenkénti ráncfelvarrás. Ugyanakkor Lau arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes lesz megvárni a következő hónapban debütáló 8T-t, mert a mobil számos meglepetéssel fog érkezni, bár ezeket nem részletezte. Különböző jelentések szerint egyébként a vállalat hallójáratba illeszkedő vezeték nélküli fülhallgatókat, egy okosórát, és egy vadonatúj Nord mobilt is piacra kíván dobni a közeljövőben.

OnePlus 8T render

Egyébként mi személy szerint egyetértünk a vállalat vezetőjével, megleszünk a 8T Pro nélkül is, mert az eddigiek alapján a OnePlus 8T is egy remek prémium ajánlat lesz, akár meglepetések nélkül is. Csak hogy néhányat említsünk az eddig napvilágra került jellemzői közül: 6,55 colos, 120 Hz-es, HDR10+ támogatással ellátott, 20:9 képarányú megjelenítő, Qualcomm Snapdragon 865 lapkakészlet, 48 megapixeles elsődleges, 16 megapixeles ultraszéles látószögű, 5 megapixeles makró és 2 megapixeles mélységérzékelő kamera a hátoldalon, 32 megapixeles képrögzítő modul az előlapon, 65 wattos gyorstöltést támogató 4500 mAh kapacitású akkumulátor, Wi-Fi 6, Bluetooth 5.1, 8/12 GB RAM, 128/256 GB UFS 3.0 típusú háttértár.

Forrás: Napidroid

Vissza a hírekhez

Vissza