Feltűnt a Samsung oldalán a még be sem jelentett Galaxy A82 5G

2021.05.10

Feltűnt a Samsung oldalán a még be sem jelentett Galaxy A82 5G

Mostanában elég türelmetlen illetők szerkeszthetik a Samsung különböző webes felületeit. Az egyik a cég mexikói oldalán idő előtt emlegette a Galaxy S21 FE-t, egy másik pedig most egy szintén bemutatásra váró készülékre, a Galaxy A82 5G-re hivatkozott.

SamMobile munkatársai lettek arra figyelmesek, hogy a hivatalos szoftvertámogatási oldalon név szerint említik a Samsung Galaxy A82 5G nevű készüléket. Ott az áll, hogy az okostelefon majd negyedévente kap új frissítéseket. A készülék nevét olyan mobilokkal emlegetik együtt, mint a Galaxy A32 és a Galaxy A72, ezek is majd negyedévente részesülnek szoftveres foltozásban.

A gyártó egyébként még mindig nem erősítette meg hivatalosan, hogy mikor mutatja be az okostelefont, de ha már ilyen “bakik” történnek, akkor valószínűleg nem lehet túl messze a jeles dátum. Az eddigi értesülések alapján a mobil a Dél-Koreában megjelent és titkosításra kiélezett Samsung Galaxy Quantum 2 globális piacra szánt kiadása lesz.

Megéri majd várni a Samsung Galaxy A82 5G-re, mert többek között olyan képernyőt kap, ami 120 Hz-es és AMOLED technológiára épül. A 6,67 colos panelre vágnak egy lyukat az előlapi 10 megapixeles kamerának, és természetesen a megjelenítő körüli keretek is vékonyak lesznek. Ha már kamerák, képrögzítő egységekből a hátoldalon összesen három lesz, az elsődleges érzékelő 64 megapixeles felbontással és optikai képstabilizátorral rendelkezhet, de sajnos a korábbi generáció innovatív forgó kameráját kukázták a dél-koreaiak. A fotóapparátus részét képezi még egy 12 megapixeles ultraszéles látószögű, valamint egy 5 megapixeles makró szenzor is. A készülék burkolata alatt Qualcomm Snapdragon 855+ lapkakészlet végzi a számításokat, 6 GB RAM és 128 GB háttértár mellett, bár a nálunk piacra dobott változatba lehetséges, hogy valamilyen Exynos chipet szerelnek majd. Android 11 operációs rendszer és egy 4500 mAh kapacitású akkumulátor zárja az említésre méltó specifikációk listáját.

Forrás: Napidroid

Vissza a hírekhez

Vissza