Az Apple Japánban is simán veri a helyi gyártókat

2021.05.28

Az Apple Japánban is simán veri a helyi gyártókat

Az almás logós okostelefonok minden korábbinál népszerűbbek a szigetországban.

Walkman, MP3-lejátszó, videókamera, hifi, tévé. Ezen hívószavak hallatán a legtöbbünk számára hosszú ideig egy ország, Japán villant át az agyunkon, mely szigetország tradicionálisan a high-tech fejlesztések hazája volt. Az utóbbi időben azonban egy kicsit elhaladt a világ Japán mellett, elég csak az ott készülő autók modernnek éppen nem mondható infotainment rendszereire, vagy éppen a japán okostelefonok enyhén túlhaladottságára gondolnunk.

Utóbbi miatt már jó ideje az Apple vezeti a japán smartphone eladási listákat, és a tavaly ősszel piacra került iPhone 12 termékcsalád tagjai olyan jól sikerültek, hogy az amerikai gyártó a közelmúltban minden korábbinál többet adott el belőlük. 

Az országban nagy népszerűségnek örvendenek az 5G kompatibilis mobilok, és ebben a szegmensben az Apple piaci részesedése már az 50 százalékot is átlépte. Érdekesség, hogy míg 2019-ben mindössze 269 ezer 5G-s készüléket adtak el Japánban, addig 2020-ban már nem kevesebb, mint 11 millió darabot – ez több mint negyvenszeres növekedést jelent. 

A japán okostelefon-piac második helyezettje a helyi gyártóként jegyzett Sharp, mely éppen a napokban rukkolt elő új csúcsmobiljával, az Aquos R6-tal, melynek sikeréhez komoly reményeket fűznek. Az újdonság hátoldalán egy Leica kamera található, melynek lelke egy hatalmas méretű, 1 colos képérzékelő. Hasonló méretű képérzékelő eddig csak egyetlen készülékben, az ugyancsak japán Panasonic CM1-ben volt, még 2014-ben. 

A Sharp Aquos R6-ban található továbbá az iparág legfejlettebb kijelzője: a 6,6 colos OLED panel 2000 nites rekord fényerővel bír, frissítési sebessége pedig adaptív módon 1 és 240 Hz között változik. Összehasonlításképp, a jelenlegi iPhone-ok fixen 60 Hz-et tudnak, és az idén érkező Pro modellek várhatóan már 120 Hz-esek lesznek. 

A japán smartphone-piac harmadik helyezettje a világszinten domináns szerepet játszó dél-koreai Samsung, melyet két japán gyártó, a Fujitsu és a Sony követ a sorban. Utóbbi gyártó egykoron globálisan is jól teljesített, az utóbbi időkben azonban már nem szerepel a top 5-ös listákon. 

Forrás: Hasznaltalma

Vissza a hírekhez

Vissza