Még nagyobb kijelzőt kap az Apple Watch

2021.10.14

Még nagyobb kijelzőt kap az Apple Watch

Jövőre minden jel szerint tovább nő a képernyő mérete.

Miközben még csak mostanság érkeznek meg a kereskedésekbe az idei új Apple Watch készülékek, addig az Apple-nél már javában zajlik a jövőre debütáló új generációs fejlesztése. A nyolcadik generációs okosóra specifikációval kapcsolatban érthető módon egyelőre még sok a bizonytalanaság, mindenesetre a legfrissebb pletykák már most arról szólnak, hogy a 2022-es almás okosórák minden korábbinál nagyobb kijelzővel is elérhetők lesznek. 

Tűzhöz közeli források úgy tudják, hogy az Apple Watch Series 8 nem kettő, hanem három különböző változatban debütál majd, és ezek közül a legnagyobb kivitel minden korábbinál méretesebb érintőkijelzőt fog felvonultatni. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy ez konkrétan mekkora képátlót jelent.

A vadonatúj Apple Watch Series 7 kétféle változatban, 41 milliméteres és 45 milliméteres változatban készül, ami méret tekintetében előrelépést jelent a 40 milliméteres és 44 milliméteres verzióban gyártott Apple Watch Series 6-hoz képest. Amennyiben hihetünk a pletykáknak, akkor a 8-as sorozat csúcsmodellje akár 46-47 milliméteres is lehet. 

Az Apple ügyekben az átlagnál mindig sokkal jobban értesült Ming-Chi Kuo ezenkívül arról számolt be, hogy az Apple Watch Series 8 vadonatúj egészségfigyelő funkciókkal fog rendelkezni. Az iparági elemző úgy tudja, hogy a 8-as sorozat tagjai többek közt testhőmérséklet mérésre is képesek lesznek. Kuo szerint ez alatt nem azt a hagyományos bőrfelület hőmérséklet mérést kell érteni, amire néhány rivális okosóra egy ideje már képes, hanem egy olyan megoldást, mely az emberi test valós hőmérsékletét adja meg. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy ez az új funkció pontosan hogyan működik majd. 

Az Apple Watch Series 7 szeptember 14-én a 13-as sorozatú új iPhone-okkal karöltve mutatkozott be. Az új széria előrendelési folyamata október 8-án, múlt hét pénteken startolt el, az első példányokat pedig október 15-én, vagyis holnap vehetik majd kézbe a szerencsés megrendelők. Az akár 70 százalékkal nagyobb fényerőt biztosító, mintegy 20 százalékkal nagyobb kijelzős új okosórák a korábbiaknál 33 százalékkal gyorsabban tölthetők. 

A repedéseknek minden eddiginél ellenállóbb óraüvegével és porállósági tanúsításával az Apple Watch Series 7 minden idők legstrapabíróbb almás okosórája. A GPS-es alapmodell indulóára 159990 forint, a GPS+Cellular kivitelért pedig alaphangon 199990 forintot kell fizetni. 

Forrás: Hasznaltalma

Vissza a hírekhez

Vissza