A Google bejelentette az Android 12L-t

2021.11.03

A Google bejelentette az Android 12L-t

A Google hivatalosan is bejelentette az Android 12L-t, ami nem más, mint az Android 12 kifejezetten nagyméretű képernyőkre szánt frissítése. Az interfész elsősorban a táblagépeket, Chromebook készülékeket, illetve a hajlítható képernyős telefonokat célozza, és bár a felülethez tartozó kódok a hagyományos okostelefonokon is meg fognak jelenni, az új funkciók nem lesznek használhatók a kisebb kijelzőkön.

Nem igazán vagyunk híján Android operációs rendszert futtató táblagépeknek, számos ilyen akad a piacon, de azt még mindig az Apple iPadek uralják. Ennek hátterében talán elsősorban az állhat, hogy a Google egy kicsit elengedte az elmúlt években a nagyobb képernyővel rendelkező készülékeket, amelyek szűkebb funkcionalitással, és jóval nehezebb kezelhetőséggel rendelkeznének, ha az olyan gyártók, mint például a Samsung, nem reszelgetnének kicsit a felületen. Úgy látszik, a keresőóriás végre hajlandó komolyabban venni ezt az hiányosságot, és miután dolgoztak a problémán a színfalak mögött, hivatalosan is a nagyközönség elé tárták az Android 12L-t. A csomag kifejezetten olyan funkciókat tartalmaz, amelyek segítségével még többet lehet kihozni a nagyobb képernyőkből.

Csak hogy tisztázzuk: nem egy vadonatúj Android rendszerről van szó, ez nem az iPad OS zöld robotos tükörképe, sokkal inkább tekinthető az Android 12 egy új funkciójának. A Google csak azért adott egyedi nevet ennek az új funkciócsomagnak, hogy ezzel is jelezze a fontosságát. A fejlesztői előzetes már elérhető a hivatalos Android emulátoron keresztül, de hamarosan lesz egy kifejezetten a Lenovo P12 Próhoz készült a változat is. Érdekesség, hogy a Pixel telefonokhoz is készül egy fejlesztői előnézet, ám mivel a funkciók nagy része láthatatlan és elérhetetlen lesz a kisebb méretű megjelenítőkön, azokkal csak a fejlesztők tudnak majd dolgozni.

Tehát lényegében arról van szó, hogy az Android 12L jobbá teszi a rendszer felhasználói élményét nagyobb méretű képernyőkön, ez pedig többek között a tovább csiszolt felületi elemek és a megnövelt kompatibilitás révén valósul meg. Példának okáért kétoszlopos elrendezést kap a lehúzható értesítési menü, amennyiben a megjelenítő 600dp vagy annál nagyobb felbontással rendelkezik.

Sokat fejlődik és könnyebben használható lesz az osztott képernyős funkció is, amelynek segítségével egyszerre futtathatunk két alkalmazást egymás mellett. Egy tálca vagy dokk is részét képezi a felületnek, ami automatikusan megjelenik, ha tabletet vagy más nagy kijelzős gépet használunk.

Az Android 12L azt is lehetővé teszi, hogy az applikációk automatikusan a nagyobb képernyőhöz igazított módon jelenjenek meg. Erre a funkcióra vélhetően már nagyon régóta várnak a táblagép felhasználók, akiknek sokszor be kell érnie egy telefonos kialakítással, csak nagyobb méretben. A Google munkatársai az ezt orvosolandó általános funkció bevezetése ellenére igyekeznek ösztönözni a fejlesztőket arra, hogy bátran alakítsák ki alkalmazásaikat úgy, hogy azok minden képernyőméreten jól mutassanak, és jól használhatók legyenek.

Az Android 12L a következő év elején kerül bevezetésre, a keresőóriás szerint éppen időben ahhoz, hogy az Android táblagépek új hullámával együtt érkezhessen. Lehetséges, hogy a soron következő Samsung tabletekre gondolnak? Ezt egyelőre nem tudni, de az mindenesetre örömteli, hogy a Google végre újra érdemben foglalkozik a nagyobb képernyővel szerelt Android eszközökkel. Már csak az a kérdés, hogy ezek az erőfeszítések és fejlesztések képesek lesznek-e akár csak egy kicsit is megingatni az Apple uralmát a tabletes piacon.

Forrás: Napidroid

Vissza a hírekhez

Vissza