Már a Galaxy S10 és a Note 10 mobilokon teszteli a Samsung az Android 12-t

2021.12.07

Már a Galaxy S10 és a Note 10 mobilokon teszteli a Samsung az Android 12-t

A Samsung az utóbbi időben kitett magáért a frissítések terén, számos modelljük esetében megnövelték például a támogatási időt, és egész jól haladnak az Android 12 kiadásával is. Az S21 mobilokra már meg is jelent a stabil szoftver, sok más készülék esetében pedig folyamatban van a béta tesztelés. Utóbbiakhoz most csatlakoztak a vállalat 2019-es zászlóshajói.

Elsőként természetesen a Galaxy S21 széria kapta meg az Android 12-re épülő One UI 4 felületet, a frissítés már hazánkban is megindult. A sor hamarosan folytatódik, hiszen a hajlítható Flip és Fold modelleken, az S20 szérián és a Note 20 szérián is tesztelik már a szoftvert, most pedig bejelentette a Samsung, hogy csatlakoznak a Galaxy S10 és Note 10 mobilok is.

Egyelőre Dél-Koreában indult meg a béta program a Galaxy S10, S10+, S10e és S10 5G készülékeken, illetve a Note 10 és a Note 10+ telefonokon. Ezek mind 2019-ben jöttek ki, már elmúltak két évesek, ennek ellenére nem késlekedik sokat a Samsung, ami mindenképpen dicsérendő. Ezekre a mobilokra egyébként januárban indul meg a stabil rendszer kiadása, az újabb modellek közül pedig több már decemberben frissülhet egy korábban kiszivárgott ütemterv szerint.

Természetesen a középkategóriát sem hagyja magára a Samsung, januárban sorra kerülhet a Galaxy A42 5G, a Galaxy A52s 5G, illetve a gyártó megfizethető csúcsmobilja, a Galaxy S20 FE.

Forrás: Napidroid

Vissza a hírekhez

Vissza